ADVENT ELŐESTI TAMÁS MISE

Kolozsvári evangélikus templom, 2011. november 26-án.
Zenél a magyarországi Szélrózsa Band.

2011. december 8., csütörtök


Résztvevők a miséről

A formabontás és az örökös Isten-keresés vitt a Tamás-misére.  Szerettem egyénként tartalommal feltölteni az istentiszteletet és újból értelmezni Isten házát. A zsúfolt központ - zsúfolt nap hálóban az Istenével metszve békeszigetként szolgált, ahol újra tölthettem elemeimet. (Hunor)

Szolgálatvégzőként izgalom, drukk, de ugyanakkor különös Istenközelség töltött el az egész istentisztelet alatt. Megkönnyebülés volt együtt énekelni. Igazából a prédikáció volt számomra a csúcspont, teljes nyugalmat éreztem. (Imola)

Az első Tamás misém... 20 perces nyitott imádságjárás, különböző stációk, keresés. Más volt, mint a "rendes" istentiszteleteink, de épp a másságával, az újszerűségével, a nyitottságával hatott rám. (Gabi)

A Tamás mise számomra megnyugvást jelentett és elcsendesedést, melyet nem mindig lehet megtalálni a hétköznapokban Kolozsvár zajos utcáin. Ugyanakkor leállás is volt egyben a rohanó világból , egyfajta pihenés, mely ugyancsak ritka a mai ember életében, és feltöltődés az új élet kihívásaira. (Timi)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése